A jégóriások birodalma

Az Eisriesenwelt (“A jégóriások világa”) egy természetes mészkőbarlang Werfen közelében, mintegy 40 kilométerre Salzburg-tól. A barlang az Alpokban és azon belül a Hochkogel hegyen található. Ez a világ legnagyobb jéggel borított barlangja, több mint 42 kilométer járata ismert, ebből az első 1 kilométeres szakasz látogatható.

Bejárata magasan a hegyoldalban található. Épített út és felvonó nélkül csak alpinista technikával lehetne feljutni a szinte függőleges falban levő barlangnyílásig. A Salzachtal-völgyből hosszú szerpentin vezet a parkolóig. Innen rövid sétával érhető el a park bejárata, ahol belépőjegyet kell váltani. Kétféle jegy van, az egyik a felvonó, a másik az épített gyalogösvény használatára jogosít. Gyalog 2-3 óra a 700 méteres szintkülönbség megmászása. Idő hiányában a felvonót választottuk, amely 3 perc alatt hidalja át a magasságkülönbséget.

A felvonó felső állomásától még mintegy 10-20 perces séta a barlang bejáratig. Egy mesterséges alagúton lerövidíthető az út, de aki nem szereti a sötét helyeket, választhatja a hosszabb, de a felszínen haladó panorámautat is. Ez utóbbiról csodás a kilátás a völgyre és a környező hegyekre.

A barlangba csak vezetővel lehet bemenni. Angol és német a választási lehetőség. Ottjártunkkor éppen látogatódömping volt, mert a csoport vagy 40 főre duzzadt, tele kisgyerekekkel. Gyorsan nyilvánvalóvá vált, hogy a csoport jelentős része nem érti az angolt, így az idegenvezető elbeszélése alatt egyre látványosabban unatkoztak, egyre hangosabbá váltak, tekintet nélkül a csoport érdeklődő részére. A túra közel egy óra tartamú.

Ez egy jégbarlang, tehát a hőmérséklet nulla fok alatti, elkel a meleg ruha, érdemes erre készülni. A csoporthoz néhány szaúd-arábiai család is csatlakozott, egy csomó gyerek, nők mindent takaró burkában, férfiak ujjatlan pólóban és gumipapucsban… A kijáratnál nem láttam őket, remélem még az elején visszafordultak.

Eisriesenwelt Walking path - A gyalogösvényCloser and closer - Egyre közelebbProtected against falling rocks - Védelem a lehulló kövektőlThe path - Az ösvényThe entrance - A bejárat

A barlangban nincs mesterséges világítás, az induláskor karbidlámpákat adnak és az egyes terek, jégformák láttatását az idegenvezetők magnézium-szalag égetésével biztosítják, melynek kékes színű fénye tényleg hatásos, sejtelmes megvilágítást ad. Sajnos a fotózást nem engedélyezik. Néhány évvel korábban jártam itt, akkor még lehetett képeket készíteni. Állvány nélkül, kézben tartott géppel fotóztam néhányat, a kevés fény miatt életlen és elmosódott minden, de azért legalább egy kis benyomás szerezhető… be kell érniük ennyivel.

 

Ashen cross on the wall - Ceruzával rajzolt keresztIlluminated ice formation - Megvilágított jégformációIlluminated ice formation - Megvilágított jégformációIlluminated ice formation - Megvilágított jégformációThe large hall - A nagycsarnok

A barlang “élő organizus”, a jég vastagsága a felszínről lecsorgó csapadék, továbbá a hőmérséklet és páratartalom függvényében folyamatosan változik. A jég hízik, vastagabb mint valaha. Sajnos ez azzal jár, hogy egyes jégformációk is változnak. Az Elefánt alakzat néhány éve abszolút egyértelműen felismerhető volt, mára már a képzelőerőt is igénybe kell venni, hogy beleképzeljük.

Fontos tudni, hogy az Eisriesenwelt csak május 1 és október 26 között látogatható.

Témakörök: Ausztria, Természet.