Az esőerdők dédanyja

Elhagytuk a főutat és egy keskeny aszfaltcsíkra fordulunk. Kuala Tahan, a Taman Negara (Nemzeti Park) bejáratát képező falu felé haladunk. Kuala Tahan a Tembeling folyó nyugati partján áll, a túloldal már a park területe. A folyóvölgy és a partfal katasztrófasújtott területnek látszik. A helyiektől kérdezzük, mi történt? Az elmúlt esős évszak (2014. november-december) régen látott mennyiségű esőt hozott. A folyók mindenfelé megáradtak. A Tembeling vízszintje több mint 60 (hatvan!!!) métert emelkedett és az ár több mint két hétig tartott. Mindent elmosott, ami víz alá került és nem kímélt semmit sem, amit ember épített. “Bár felül a gálya és alul a víznek árja, azért a víz az úr”. A helyiek jól tudják ezt, együtt is élnek vele, hiszen minden esős évszak hoz áradást, ha nem is ilyen durvát, mint a legutóbbi. Mondják is, emberöltőnként fordul elő ilyen, csak az öregek emlékeznek az utolsó hasonlóra.

Fantasztikus lehetőség, hogy a víz tájépítő tevékenységét megfigyeljük. Hatalmas partszakaszok omlottak le, 60-80 méter magas partmenti faóriásokat döntött le és nyelt el a víz, míg az átellenes oldalon homokpadokat hordott össze. Amott egy úszó éttermet emelt fel a part menti fák tetejére.

A helyiek nem átkozódnak, hanem mint az élet normális velejáróját kezelik. Egyszerre nekünk is kezd más színt kapni a dolog és a sajnálkozás helyett a természet erőinek tisztelete kap nagyobb hangsúlyt.

Szállásunk a nemzeti parki oldalon levő egyetlen szálláshelyen, a Mutiara resort nevű komplexumban van. Faházak csoportja ez, melyek az őserdőből kihasított, folyóparti tisztáson állnak. Azért ne valami úttörőtábori bungalóra gondoljon a kedves olvasó. A táborlakók zöme német, holland, amerikai és ausztrál. Ez a “vevőközönség” általában jelzi, hogy milyen komfortfokot biztosítanak a házikók. Légkondi, hűtő, tökéletes fürdőszoba, tisztaság, kényelmes ágy – alaptartozék. Persze van hatalmas LCD TV is, akinek itt is erre van szüksége. WiFi azonban nincs.

Mutiara_003

Mutiara Resort is built in the jungle – A Mutiara Resort a dzsungelből kihasított tisztásra épült

Visszasétálunk az étterembe, merthogy persze ez is van. A fűre kihelyezett asztalokon gyertya, keményített asztalkendős terítés. Luxus a dzsungel szélén. Kb 50 méterrel alattunk hömpölyög a folyó, a szemközti oldalon a falu készülődik az éjszakára. Müezzin csap esti imájába. A minaretre erősített hangszórók messzire eljuttatják ájtatos hangját. Paradicsomlevest és maláj zöldséges rizst rendelünk. Nagyon kedveljük az olaszos, bazsalikomos paradicsomlevest. Ez a maláj változat nem ilyen, mégis nagyon ízlik. Úgy érzékeljük, az alapja rákkrém leves, belepürésítve a paradicsom, egy kis tejszínnel, hozzá fokhagymás kenyér… olyan jó, hogy a második fogás után is fel tudjuk idézni az ízét. Helyi vörösteát rendelünk és sokáig szürcsölgetjük. Egészen besötétedik…

Mutiara_005

Restaurant feeling: A river and the village in front, jungle behind – Éttermi hangulat: Előttünk a folyó és a falu, mögöttünk az esti dzsungel.

Csak erre vártunk… Éjjeli dzsungeltúrára megyünk a közeli erdőbe. Elemlámpa a kézben, tartalék elemek és egy palack víz a hátizsákban. Amer-rel, a nemzeti park egyik túravezetőjével együtt elnyel minket az erdő. Az éjszakai dzsungel igen érdekes. Lepihennek és egyben elcsitulnak a nappali állatok és mások lépnek a helyükbe. Meg-meg állunk, sokat beszéltetjük. Történeteket mesél az erdőről, a fákról, növényekről. Ha kikapcsoljuk a lámpánkat rendkívüli sötét ereszkedik körénk, a fák úgy összezárnak a fejünk felett, hogy egyetlen csillag sem látszik, semmi fény nem szűrődik be. Próbáljuk hozzászoktatni a szemünket a sötéthez. Hiába… lámpa vissza.

Amer úgy tűnik, ismerőse errefelé minden élőlénynek. Tudja melyik pók, kígyó, gyík, rovar, lepke, skorpió hol pihen éppen és pontosan odavezet hozzájuk. Egy sereg olyan lényt mutat, melyet sose láttunk még természetes közegükben. Talán a jó 20 centi átmérőjű madárevő pók, no meg a fejünk feletti ágon tekergő kígyó a mai kedvencünk.

Az út végén egy itató mellett álló magaslesre mászunk fel. Az elemlámpa fényében izzó szempárok villannak. Szambárszarvasok, mondja határozottan. Ezek a legnagyobb testű szarvasok errefelé. Sokáig időzünk. A szarvasok kitartóan legelnek, de más nem érkezik. Visszasétálunk a táborba. Nagyon jólesik a hűvös szoba, a fürdő. Írok néhány sort, bebújunk a kényelmes ágyba és a dzsungel duruzsolása hamar álomba szenderít minket.

Taman Negara, azaz Nemzeti Park. Egyszerű a név. Reggeli után a park központjába megyünk. Megvesszük a nemzeti parki belépőt és a fotózási engedélyt. Semmi bürokratikus akadékoskodás, gyorsan és egyszerűen megvan. A nemzeti park védelmét nagyon komolyan veszik. Annyira, hogy a helyiek belépni sem nagyon mernek a folyó nyugati oldalán elterülő erdőbe. Engedély nélküli belépésért tízezer ringit a büntetés, ami közel nyolcszázezer forint.  Egy állat vagy növény elpusztításáért itt 7 év börtön jár. Az ittenieknek ez nagy elrettentő erő, a Taman Negara így maga az érintetlen természet.

A Taman Negarát minden erdők dédanyjának tekinthetjük. Úgy tartják, hogy ez a föld legöregebb esőerdeje. Régebben fedi a területet összefüggő erdő, mint az Amazonas vidékét. Korát 130 millió évesre teszik. Hogy ki és mikor határozta meg és mire alapozza, azt nem sikerült kideríteni, de talán nem is fontos, hiszen maga a park tényleg lenyűgöző.

Búzához, kukoricához és nyárfákhoz szokott alföldi szemnek ez az erdő csodálatos. Többszázéves faóriások magasodnak a kisebb termetű fajok fölé, liánok kúsznak, broméliák, páfrányok csüngnek mindenütt és az alsóbb szinten áthatolhatatlanul sűrű “bozótot” alkotnak. Az “áthatolhatatlan” szó szerint értendő, speciális vágóeszközök nélkül aligha lehet itt megtenni többet pár száz méternél naponta. Ilyen erdő Kelet-Európa környékén egyszerűen nincs, így elképzelni sem nagyon lehet. Ezt látni, tapintani, szagolni kell! Itt nincsen tél, amikor leáll az élet, így a fák folyamatosan növekednek. Életkoruk nem állapítható meg, mert nincsenek évgyűrűk!

Fél órát dörmög a csónakmotor a  hátunk mögött és egy folyóparti csapásnál állunk meg, mely a Bukit Terisek nevű csúcsra vezet fel. Az út csak 1.7km. Ez semminek tűnik, de itt 35°C fok és 95% páratartalom van. Az út pedig durván emelkedik. Pár perc után teljesen átizzadjuk a pólót. Az vigasztal minket, hogy az itt élő Amer sem kevésbé szenved a melegtől. Ilyen hőfok és páratartalom mellett a szervezet szeretne megszabadulni a felesleges hőtől. Sok vizet veszít, amit pótolni kell. Időről időre elő is vesszük a palackot a zsákból és kortyolunk néhányat. A folyótól több mint 320 métert kapaszkodunk a csúcsig. Körülöttünk szarvascsőrű madarak szólongatják egymást. Megtanuljuk Amertől, melyik a sisakos és melyik az orrszarvú faj hangja. Amer megáll egy kidőlt fa korhadt törzsénél. Hosszú botot kerít és óvatosan bedugja a fa egyik üregébe, majd kihúzza. A botot hangyakatonák lepik el. Úristen! Ezek kb. 3 cm méretűek, a rágóik hatalmasak. A harapásuk olyan fájdalmas, hogy errefelé a törzsi beavatási szertartásokon használják őket, egyféle férfiúi bátorságpróba képpen. Úgy látszik mi a nyúl törzséből származunk, nem vagyunk elég bátrak, hogy próbát tegyünk… szépen visszaengedjük a katonákat a fatörzsre.

A távolban időről időre felhangzik a sziamangok (gibbonféle) területjelző huhogása. Sajnos tényleg távol vannak, így nem láthatjuk meg őket. Az erdő sok érdekességet tartogat. Egy sor növényt feldolgozott formában már ismerünk, hiszen távoli lakásunkban, kertünkben is használjuk a belőlük készült termékeket. Számos teakfa félét és rotángot is látunk. Utóbbiakból készülnek a rattan bútorok, itt mindenfelé csüng az “alapanyag” a fák magasából.

Lihegve és izzadtan érünk a csúcsra. Megérte a kis erőfeszítés. Sűrű esőerdővel fedett hegyek-völgyek sorakoznak, míg végül belevesznek a távoli kék párába.

Panorama from Bukit Terisek - Kilátás a Bukit TerisekrőlEntrance from the river - Bejárat a folyó felőlBungalows of Mutiara built in the jungle - A Mutara épületeit a dzsungel öleli körül Tembeling River, the natural border of Taman Negara - A Tembeling-folyó a Taman Negara természetes határvonala

Témakörök: Malájzia, Természet.