Alig érkeztünk meg Pisaq romjaihoz, eleredt az eső. Kövér cseppek kezdtek kopogni a fejemen. A csoport tagjai takarásba rohantak. A rajtam lógó két kamera, a fotóshátizsák miatt a futás nem volt kivitelezhető, így inkább a gépek víztől való védelmére koncentráltam. Megálltam és magamra terítettem az esőköpenyt. Megdöbbentő látvány tárult a szemem elé. Szinte karnyújtásnyira tőlem szivárvány jelent meg a völgy felett, rövid időre egy második ív is előtűnt az első felett.

Hívtam Tündit, aki hamarosan mellém ért és szájtátva lestük a pompás természeti jelenséget. Lassan előkerültek a többiek is, nem törődve többet az esővel. A zápor amilyen gyorsan kerekedett, úgy el is tűnt. Egy biztos: ilyen közel még soha nem álltunk szivárványhoz.

Külön kegye a sorsnak, hogy éppen egy inka rom felett láthattuk meg … szimbolikus látomás volt, tiszteletadás az inkák előtt… tudvalevő, hogy az inkák zászlaja a szivárvány színeiből állt.