Az észak-norvégiai Alta közelében sziklarajzokat fedeztek fel 1973-ban és azóta összesen mintegy 3000 ábrát találtak a felszíni sziklákon. A helyszín 1985 óta az UNESCO Világörökség része; Norvégia egyetlen őskori világörökségi helyszíne. Öt különböző helyszínen találhatók rajzok, ezek közül csak a legnagyobb, az Alta Múzeum látogatható.

A sziklarajzok keletkezését a Kr. e. 4200-500 közötti időszakra teszik, azaz egyes rajzok 6000 évnél is öregebbek. Ebben a korszakban vadászó-gyűjtögető életmódot folytató csoportok éltek a területen. Az ábrázolások célját illetően csak feltételezések vannak. Lehetséges magyarázatok szerint például sámánista szertartások, varázslások eszközeiként szolgálhattak, de lehettek törzsi jelképek, egyfajta történetábrázolás vagy pusztán a művészi önkifejezés eredményei is.

A rajzok leggyakoribb témái a következők: Állatok, halászat és vadászati, mindennapi élet és emberi kapcsolatok.

A leggyakoribb a rénszarvas, amelyet például kerítés mögött is ábrázolnak (talán a pásztorkodással kapcsolatban. Jellemző még a jávorszarvas, a medve, valamint különféle madár- és halfajok ábrázolása. Az emberábrázolások túlnyomó része vadász- vagy halászjelenet. Érdekes a csónakok fejlődése: a korai időszakban a halászcsónakok egészen kicsik, később akár 30 embert is befogadó hajókat véstek a sziklákba, amelyek díszítései a viking hajókkal mutatnak rokonságot. Az ábrák egy része emberek közötti kapcsolatokat vagy a mindennapi élet jeleneteit mutatja be: táncot, főzést, stb.

A területen kiépített ösvényrendszert követve lehet bejárni. Az ábrákat -a láthatóság érdekében- vörös színnel festették ki. Az eredeti rajzok ugyanis a sziklába olvadnak, színezetlenek, így értelmezésük is nehezebb.

A rajzokkal kapcsolatos legfőbb kérdésként az merült fel bennünk, hogy 6000 évvel ezelőtt hogyan és mivel voltak képesek a rajzokat a gránitba vésni.