A lodurvai Jain templom

Jaisalmerből indultunk a Thar-sivatag környező részének felfedezésére.

Lodurva egy poros kis falunak tűnt, de korábban hosszú ideig a régió fővárosa volt. Kevés emlék maradt ebből az időszakból, melyek egyike egy jain templom, melyet 1615-ben Tharusha Bhansali építtetett.

Az udvaron álló, díszesen faragott bejárati ív (thoran) egy korábbi templomból való, melyet Mohammed Ghori romboltatott le a XII. században – azaz legalább 10 évszázaddal ezelőtt állították. A homokkő torony tetején egy érdekes, vasból készült alkotás a Kalpavriksha (a Képzelet fája vagy másképpen a kívánságokat teljesítő fa) látható. A mitológiai fa teljesíti az itt imádkozók kívánságait.

Az útikönyvek szerint a templomot egy hatalmas kobra őrzi. A templom őre szerint ez igaz, de most pihen és ezért nem tudja előhívni. Elmondása szerint a kobrát tejjel “etetik”. Sajnos nem volt időnk megvárni, hogy igazolni tudja állítását.

 

Traditional Jain style - A Jain stílus már messziről észrevehetőEntrance only without shoes - Belépés csakis cipő nélkülA Jain architecture - A jain építészet jegyeit hordozzaKeeper of the temple - A templom őreSandstone carvings - Homokkő domborművekThe carved entrance arch stand here since 10 centuries, at least - A faragott bejárati ív (thoran) legalább 10 évszázada áll. Kalpavriksha, tree which fulfills all wishes - Kalpavriksha, a kívánságokat teljesítő fa

Témakörök: Épületek, India, Vallás.