7 óra 39 perckor értük el az 5895 méter magasságban levő Uhuru (Szabadság) csúcsot mintegy 6 órás megerőltető emelkedő leküzdése után.

A csúcsra érve furcsa torokszorító, szívfacsaró érzés fogott el. Felszabadító és magasztos volt, ahogy Afrika csúcsán állva körülnéztem, balra a déli gleccser jégfala, jobbra alattunk a kráter, a távolban a szavanna és a Meru óriásvulkán sziluettje.

South glacier of Kibo. Peak of vulcan Meru in the far background. – A Kilimanjaro déli gleccserfala. Háttérben a Meru vulkán csúcsa

Azt hiszem ez volt a nevezetes csúcsélmény, amit alacsonyabb hegyen soha nem tapasztaltam. Az érzés kialakulásához talán az is hozzájárult, hogy az utolsó 1-2 óra rendkívül elfárasztott. 5500 méter felett nagyon igénybe vett minden mozdulat. A pulzusom néhány mozdulattól is 170 fölé emelkedett, néhány lépésenként meg kellett állnom pihenni, majd ismét előbbre araszoltam 5-10 métert. A Gilmans-ponttól (azaz a kráter peremének elérésétől (5681 méter)) még végtelenül távolinak tűnt a csúcs.

Amikor végül néhány lépéssel Tünde után elértem a csúcsot és lerogytam a csúcsot jelző táblánál azt mondtam, hogy soha többet akarom átélni a fáradtságnak ezt a szintjét, nagyon elcsigázottnak éreztem magam. Mintegy fél órát ücsörögtem a csúcson, töltöttem magamba néhány szelet csokit is, mire annyi erőt gyűjtöttem, hogy felálljak és elinduljak lefelé. Hosszú út várt ránk, mert a Kibo-házban hagyott cuccainkkal vissza kellett térni a Horombo-táborba, ami még 20km távolban, több mint kétezer méterrel volt alattunk. Ott a csúcson azt gondoltam, hogy ez lehetetlen, képtelen leszek innen levergődni. Külön “bosszantott”, hogy Tündén nem nagyon láttam hasonló fáradtság “tüneteit”, vidáman és frissen haladt előttem. Végül gond nélkül lejutottunk, mert a magasság csökkenésével rohamtempóban tért vissza az erőm.

A Kibo oldalán, a morzsaléklejtőn ereszkedtünk le. Egy-egy lépéssel több métert is “csúsztunk-szánkáztunk” lefelé, talpunk alatt az apróra töredezett kőmorzsák görögtek. Gyorsan fogyott a magasság. Fordított sorrendben tűntek fel a növényzet övek. Valahogy színesebbnek és barátságosabbnak tűnt a minket körülvevő világ. A hegy mosolyogva búcsúztatott minket.

Köszönönet a hegy Szellemének, hogy feljuthattunk a csúcsára és gyönyörködhettünk  az elénk táruló panoráma szépségében.